Magyar Női Alap első támogatói ciklusa

2024 Novemberre befejeződött a Magyar Női Alap 2024-es kísérleti pályázati ciklusban közzétett felhívására beérkezett pályázatok értékelése. Az első pályázati ciklusunkban kis összegű támogatásainkkal olyan feminista aktivista csoportokat támogatunk, amelyek alig, vagy egyáltalán nem rendelkeznek pénzügyi erőforrásokkal, illetve amelyek a nyilvánosság, láthatóság és képviselet nélkül maradt nők, illetve a hátrányos helyzetű, diszkriminált nők érdekében és részvételével szerveződnek.

TÁMOGATÁS 2024-2025

A támogatást 2024-ben a Fondation Chanel lehetővé tette lehetővé.

A számok tükrében

Az első pályázati folyamat lehetőséget teremt arra, hogy felmérjük mire van szükségük a nőszervezeteknek. Az ebből származó tanulságok hozzájárulnak majd támogatási stratégiánk és döntéshozatali folyamatunk továbbfejlesztéséhez.

Támogatást nyert szervezetek

Ismertető

16 fős csoportunk több civil szervezet munkatársainak együttműködésében jött létre

2023-ban. E szervezetek a Magyar Pszichodráma Egyesület, Nane, a Szomolyai

Magyar Roma Egyesület, a Sajátszínház/Szívhangok Társulat és a Bagázs Egyesület.

Azért indult az együttműködésünk, hogy tudásainkat összeadva közösen dolgozzunk ki

egy módszertant sérülékeny helyzetben lévő, vidéki roma nők támogatására.

Célunk, hogy létrejöjjenek olyan helyi roma női csoportok, ahol az egy településeken

élő, egymással kapcsolatban lévő nők egymást erősítik és együtt ki tudnak állni alapvető

szülői jogaikért az egészségügyi/szociális/oktatási intézményekben. Célunk továbbá,

hogy a családokkal dolgozó szakemberek (családsegítő, tanárok, óvónők védőnők)

támogatást kapjanak napi munkájukban. Szeretnénk elérni, hogy a kliensek és ellátók

női csoportja szolidárissá váljon egymással és közösen tudjanak fellépni jogaikért.

Trauma tudatos megközelítésben, különféle csoportmódszerekkel, például a

szociodráma eszközeivel dolgozunk. A csoportokban a résztvevők biztonságos

közegben, egymással bizalmi kapcsolatokat kialakítva, önismereti és rendszerszintű

tudásukat bővítve, vizsgálhatják saját helyzetüket, találhatják meg erőforrásaikat, és

fogalmazhatnak meg ötleteket, terveket a változtatásra.

Munkánkat a Magyar Női Alap mellett az Európai Bizottság Citizens, Equality, Rights

and Values (CERV) programjának részeként Magyarországon életre hívott Közös

Értékeink Program támogatja.

Ismertető

Támogatott Projektek

A támogatott projektek és megvalósulásuk

Megtartó Erő

Projekt címe

Trauma tudatos megközelítésben, különféle csoportmódszerekkel, például a

szociodráma eszközeivel dolgozunk. A csoportokban a résztvevők biztonságos

közegben, egymással bizalmi kapcsolatokat kialakítva, önismereti és rendszerszintű

tudásukat bővítve, vizsgálhatják saját helyzetüket, találhatják meg erőforrásaikat, és fogalmazhatnak meg ötleteket, terveket a változtatásra.

Munkánkat a Magyar Női Alap mellett az Európai Bizottság Citizens, Equality, Rights and Values (CERV) programjának részeként Magyarországon életre hívott Közös Értékeink Program támogatja.

Várható eseményeink

Április 10-11.

Program részletei

Nyíregyháza-Ibrány - Közös kirándulás

A támogatott szervezetek, április 10-11-én látogatást tesznek...

Május 23.

Program részletei

Záró esemény, fesztivál

Május 23-án, a Premier Kultcafe-ban...